„Az egész egy bulival kezdődött 2018. márciusában. Egy hangos, alkoholmámoros stroboszkópos bulival, ahol persze az első sorban kell lenni, közvetlenül a hangfalak előtt, mert ha hátrább vagy kimaradsz mindenből és nem hallasz semmit. Így gondoltam, legalábbis akkor.
Másnap hajnalban hazavánszorgás, majd ébredéskor konstatáltam, hogy zúg a fülem. Semmi baj, majd abbamarad, ahogy máskor is szokott. Két nap múlva azonban már a fül-orr-gégészeten kezdtem a napot, mert a zúgás persze nem csitult, ami elég idegesítővé tette a mindennapokat. A Semmelweis kórházban megállapították, hogy nincs szó komolyabb hallásvesztésről, majd megtették az egyetlen dolgot, ami módjukban állt: megkaptam az ilyenkor szokásos infúzió kúrát és 5 nap után hazamehettem.
Sajnos a tünetek csak egy egészen kicsit enyhültek, ettől nagyon kétségbe estem, így a következő két napban megéltem a poklot: nem tudtam semmi másra koncentrálni, kizárólag a fülzúgásra, amibe majd- nem beleőrültem. Szabályosan altatókon éltem, mert nem tudtam máshogy elaludni. Sírtam, ordítottam, imádkoztam, rohangáltam, mint a mérgezett egér és egyre jobban meg voltam győződve róla, hogy ez valamiféle büntetés, amit azért kaptam, mert rossz ember vagyok. Ekkor ösztönösen ráéreztem, hogy az egyetlen esélyem arra, hogy túléljem ezt a csapást az lesz, ha megpróbálok nyugodt körülmények közé kerülni.
Ennek szellemében egy teljes hónapra kivontam magam Pest és az állandó rohangálás – idegeskedés bűvköréből és ideiglenesen haza költöztem vidékre. Itt aztán sikerült szép lassan „lejönni” az altatókról és újra kalibráltam az életem: jobban odafigyeltem magamra, beiratkoztam jógára, rendszeresen sétáltam és életemben először elmentem pszichológushoz is. Az otthoni nyugodtabb élet hatására már meg- tanultam valamilyen szinten együtt élni az állandó zúgással.
Közben folyamatosan bújtam az internetet, mivel a tinnitusom továbbra sem múlt el és sehogy sem tud- tam beletörődni, hogy 37 évesen a továbbiakban már ezzel kell együtt élnem.
Így találtam rá az egyik budapesti Amplifon hallásközpontra és úgy éreztem érdemes még egy próbát tennem. Ott ismerkedtem meg Szalai Lászlódoktor úrral, aki az orvosi a kivizsgálások eredményeinek ismeretében estemben nem tartotta szükségesnek sem a zajgenerátort sem a gyógyszeres kezelést, mivel mind ahogy időközben már én is megtapasztaltam, a fülzúgás origóját nálam a stressz jelentette, amit már valamennyire sikerült enyhítenem az ideiglenes hazaköltözéssel.
Hogy a későbbiekben kevesebb problémát okozzon a tinnitus egy különleges terápiát – a tinnitus coachingot javasolta, melyben Balogh Juditsietett a segítségemre. A kezelés segítségével végül sikerült leküzdenem a fülzúgást és a Pesten továbbra is fennálló alvásproblémákat valamint a pánikbetegség kezdődő jeleit is. A közös munka során Judit segítségével néhány hónap alatt nem csak a kellemetlen zajokat tanultam meg figyelmen kívül hagyni, de egyfajta bónuszként sikerült párkapcsolati, munkahe- lyi és családi problémáiban is előre lépni.
A fülzúgás alkalmanként a mai napig kísért: frontátvonuláskor, rossz közérzet esetén, nyugtalan alvásnál, bizonyos helyszíneken és időpontokban támadva, a bal és jobb oldal között ugrálva, de most már nem hagyom, hogy pár másodpercen túl teret kapjon, mert képes vagyok figyelmen kívül hagyni a kellemetlen hangokat. A meg-megjelenő fülzúgást egy olyan jelnek fogom fel, ami figyelmeztet, ha túlterhelem magam, ilyenkor a jól begyakorolt stresszkezelő technikákhoz fordulok.
Így nemcsak a tinnitus méregfogát húztam ki, de egyben elindultam egy sokkal teljesebb, kiegyensúlyo- zottabb és boldogabb élet felé.
A sors különös fintora, hogy ezeket a lépéseket egészen biztosan nem tettem volna meg, ha azon a bizonyos végzetes márciusi bulin, mondjuk három sorral hátrébb állok… „
